Az első fázis a fájdalom érzete. Sokan nincsenek tudatában annak, hogy az általuk átélt halálközeli élmény a halállal függ össze. Egyszer csak azt veszik észre, hogy saját testük fölött lebegnek, bizonyos távolságból szemlélik testüket majd hirtelen félelmet és /vagy zavarodottságot éreznek. Csodálkoznak: „hogyan lehetséges az, hogy én itt fent vagyok, miközben lent önmagamat látom”? Nem értik az egészet és teljesen összezavarodnak. Ebben a fázisban az is előfordulhat, hogy nem ismerik fel saját fizikai testüket.

Valaki egyszer azt mesélte, hogy mialatt a testén kívül tartózkodott egy katonai kórház termén haladt át, és meghökkentette hány vele közel egykorú s hasonló testalkatú fiatal férfit lát. Ez a látvány gondolkodóba ejtette vajon melyik test lehet az övé? Egy másik személy, aki egy szörnyű baleset következtében mindkét lábát elvesztette, azt mesélte hogy mialatt hosszasan időzött a műtőasztalon fekvő teste fölött sajnálatot érzett a megcsonkított személy iránt. Később jött csak rá, hogy az valójában ő maga! A halálközeli élményt átélt emberek ebben a fázisban gyakran éreznek félelmet, amelyet később az események tökéletes felismerése vált fel. Pontosan értik, hogy miről beszélnek egymást közt az orvosok és ápolónők (annak ellenére hogy előtte nem részesülnek orvosi képzésben), ám amikor megkísérlik megszólítani ezeket a személyeket, vagy más jelenlévőt senki sem látja vagy hallja őket. Ekkor megpróbálják a jelenlévők figyelmét magukra hívni, így hogy megérintik őket. Amikor azonban ezt teszik kezük egyenesen áthatol a személy karján, mintha az nem is léteznék.

 

A második fázis a nyugalom és fájdalommentesség érzése. Amikor a beteg a saját fizikai testébe tartózkodik gyakran érezhet erős fájdalmat. Amikor azonban kilép testéből igazi nyugalom és fájdalommentesség alakul ki. Egyes kutatók szerint amikor az agy ilyen intenzív fájdalmat tapasztal egyfajta kémiai anyagot szabadít fel a testben, amely megszünteti a fájdalmat. A harmadik fázis a „testen kívüliség” megtapasztalása. Amikor az orvos közli a halálhírt a beteg perspektívája gyakran megváltozik. Úgy érzi felemelkedik és a magasból látja saját testét. Legtöbben arról számolnak be, hogy ilyenkor az énjük nem egyszerűen lecsupaszított tudat. Bár fizikai testükön kívül mégis valamiféle testben tartózkodnak. Azt mondják, hogy a szellemi testnek a fizikai testtől eltérő az alakja és jellege. Karja van és formája, de a legtöbben elbizonytalanodnak, ha szavakba kell foglalniuk a látványt.

 

A harmadik fázis a „testen kívüliség” megtapasztalása. Amikor az orvos közli a halálhírt a beteg perspektívája gyakran megváltozik. Úgy érzi felemelkedik és a magasból látja saját testét. Legtöbben arról számolnak be, hogy ilyenkor az énjük nem egyszerűen lecsupaszított tudat. Bár fizikai testükön kívül mégis valamiféle testben tartózkodnak. Azt mondják, hogy a szellemi testnek a fizikai testtől eltérő az alakja és jellege. Karja van és formája, de a legtöbben elbizonytalanodnak, ha szavakba kell foglalniuk a látványt. Vannak, akik színes felhőhöz vagy erőtérhez hasonlítják a látványt. Egyszer valaki elmondta, hogy ebbe a stádiumban megfigyelte a kezét és az úgy nézett ki mintha fényből állna benne parányi szerkezetekkel. Látta ujjlenyomatának finom örvényeit és a fénycsóvákat a karja körül.

 

A negyedik fázis az alagútélmény. Az alagútélmény általában a testtől való elváláskor következik be. Ilyenkor egy kapu vagy alagút nyílik meg előttük, és sötétségbe kerülnek. A sötét terület végén pedig ragyogó fényáradat várja őket. Vannak, akik nem alagúton keresztül haladnak, hanem lépcsőn mennek fel. Nem ritka csigalépcső említése sem. Mások arról számoltak be, hogy gyönyörű, díszes ajtókon mentek át, s ezt egy másik világba való belépésként foghatjuk fel. Egyesek szelek fütyülését hallják, amikor belépnek az alagútba, mások elektromosan vibráló hangokat vagy halk zümmögést. Az alagutat szinte végtelen szélesnek és hosszúságúnak írják le legtöbben, amelynek végében vakítóan ragyog a fény. Az illető útja egy folyosón keresztül vezet az erőteljes fény felé.

 

Az ötödik fázis a sugárzó lények erőtere. Az alagútban az emberek rendszerint sugárzó lényekkel találkoznak. Ezek nem közönséges fényből álló lények. Csodálatos, erős, mindent elárasztó, foszforeszkáló fényt bocsátanak ki, amelyek az embert szeretettel tölti el. Olyan ez mintha szeretet-fényzivatarban fürödne az ember. Ez a fény ugyan sokkal erősebb a földi fényeknél, mégsem bántják a szemet. Ellenkezőleg: meleg, vibráló és életteli. A halálközeli élményt átélt emberek ilyenkor gyakran találkoznak elhunyt rokonuk, barátjuk szellemével. Sokszor azt mondják, hogy olyan leírhatatlan testben tartózkodnak, mint maguk a halálközeli élményben részesülő emberek. A ragyogó fényen, a foszforeszkáló barátokon és rokonokon kívül egyesek csodálatos mezei tájakat is látnak. Voltak olyan beszámolók is, amelyek szerint fényben úszó nagyszerű városok is voltak ott!

 

A hatodik fázis a fénylények portfoliója. A halálközeli élményt átélt ember részese általában egy felsőbbrendű Fénylénnyel való találkozásnak. A keresztény hitben nevelkedett emberek gyakran Istennel, vagy Jézussal azonosítják őt. Más vallások hívei Buddhának vagy Allahnak hívhatnák. Néhányan viszont azt tartják, hogy a fénylény nem Isten, nem is Jézus, mindazonáltal szent személy. Bárki is legyen ez a lény tökéletes megértést és szeretet sugároz. Olyannyira hogy a legtöbben vele szeretnének maradni. De nem lehet – ekkor ugyanis azt mondja nekik a Fénylény – hogy vissza kell térniük földi testükbe. Előbb azonban végigvezeti őket eddigi életükön.

 

A hetedik fázis a visszatekintés. A visszatekintés idejére a természeti környezet eltűnik, s helyébe a halálközeli élményt átélő ember életének minden mozzanatát, visszapörgető, színes háromdimenziós, panorámaszerű képsor lép. A megjelenítés általában nem követi az időrendet, s azt élmény tanúja mindezt kívül állóként szemléli. Ebben a helyzetben nem csak látjuk életünk minden tettét, de azonnal ráébredünk arra is, hogy cselekedeteink milyen hatást gyakoroltak a bennünket körülvevő emberekre. Ez alatt a lény együtt van az élményt átélő emberekkel és megkérdezi tőlük mi jót tettek egész eddigi életükben. Segít a visszatekintésben és abban hogy az élményt átélők életének minden egyes eseménye a helyére kerüljön. Mindenki aki ezt az élményt megtapasztalta azzal a hittel tért haza, hogy az életben legfontosabb a szeretet. Legtöbbjük számára a második legfontosabb dolog az életben a tudás.

 

A kilencedik és egyben utolsó fázis a vonakodás a visszatéréstől nevű jellegzetesség. Ez azt jelenti, hogy a halálközeli élményt sokan annyira kellemesnek találják, hogy nem akarnak visszatérni az életbe. Ezért aztán gyakran dühösek az orvosokra, amiért visszahozták őket. A halálközeli élmény tanúi gyakran viselkednek így. Ez azonban csak rövid ideig tartó érzés. Ha úgy egy héttel később kérdezik meg őket már örülnek, hogy visszatértek. Bár hiányzik nekik a boldog állapot, mégis örülnek, hogy kaptak még egy esélyt az élethez. Érdekes módon sok halálközeli élményt átélt ember érzi úgy hogy választhat a visszatérés és az otthonmaradás között. Ezt a választási lehetőséget a Fénylény, vagy egy elhunyt rokon ajánlhatja fel nekik. Nagyon sokan azt mondták, hogy otthon maradnának, ha csak magukra kéne gondolni. Általában azonban vissza akarnak térni, mivel gyermekeiket fel kell nevelniük, illetve házastársuknak vagy szüleiknek szükségük van rájuk. Hát körülbelül ennyi lenne… Aki tehát meghal, mégsem hal meg. Egyesek visszatérnek a halál torkából, mások viszont örökre ők maradnak egy békés, boldog és szeretetteljes túlvilági élet reményében.